Az Belső Ölelés három mozdulata elválaszthatatlan egymástól; mindhárom elsajátítása fontos ahhoz, hogy sikerrel szabadítsuk fel magunkat szenvedéseink érzelmi és gondolati hálójából. Gyakorlásuk által mindhárom segítségünkre lesz abban, hogy nehézségeink közepette ne hagyjuk el magunkat, hanem nyitottan és együttérzően a pillanat tapasztalatában maradjunk, úgy ahogy az van.
1. tudatos jelenlét – mindfulness
A tudatos jelenlét a figyelemnek azt a minőségét jelenti, amikor pillanatról-pillanatra tudatosak vagyunk jelen valóságunk tapasztalataira, és mindezt ítélkezésmentesen, nyitottan és kíváncsian megfigyeljük, a maga valóságában érzékelve a tapasztalatot. Nem akarjuk megváltoztatni, vagy megsemmisíteni a gondolatainkat és érzéseinket; a tudatos jelenlét megengedi nekünk, hogy úgy lássuk az életet, ahogy az van. Ennek a fajta tudatosságnak a gyakorlásával felismerjük szokásos reakcióinkat, sémáinkat, és képessé válunk arra, hogy ezeket magunk mögött hagyva, reagálás helyett valódi válaszokat adjunk életünk eseményeire. Ezek a válaszok már nem belső kényszereinkből, hanem belső szabadságunkból, szabad döntéseink által születnek majd.
2. teljes elfogadás
A teljes elfogadás feltétele az aktuális tapasztalatunkban való tudatos jelenlét. Addig nem tudunk őszintén elfogadni egy tapasztalatot, amíg nem látjuk tisztán azt, amit épp elfogadunk. A teljes elfogadás gyakorlatában tudatosítjuk mi történik bennünk az adott pillanatban testi, érzelmi és mentális szinteken, anélkül, hogy bármit is minősítenénk, megpróbálnánk megtartani, vagy eltolni magunktól. A teljes elfogadással az a szándékunk, hogy nehézségeink iránti ellenállásunkat feloldjuk, és felismerjük, hogy a fájdalom és a nehézség az emberi lét teljesen természetes része. Ám amíg a fájdalom természetes, addig a szenvedés opcionális. Megtapasztaljuk, hogy az ellenállás ellazításával, és az elfogadás szándékával megélésünk minősége teljesen megváltozik, és ennek a tapasztalatnak talaján, szinte magától virágzik ki azon képességünk, miszerint nehézségeinkhez és fájdalmainkhoz kedvesen, és együttérzéssel is viszonyulhatunk. Ha pedig a megélésünk megváltozik egy eseményre adott válaszban, azzal az életünk változik meg, hisz életünket megéléseink összessége adja.
3. együttérzés önmagunkkal
Amikor elmerülünk egy nehézségben vagy fájdalomban, gyakran bántjuk önmagunkat, haragszunk magunkra amiért hibáztunk, és hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy ez csak velünk történhet meg. Ilyenkor az önkritika mellett sokszor ellenállás van bennünk a valósággal szemben, és szinte minden energiánk a kellemetlen helyzet megváltoztatására irányul. Az együttérzés az a kedves, lágy viszonyulás, ahogy az aktuális érzeteinkhez, érzelmeinkhez, tapasztalatainkhoz közelítünk. Ahogy tudatos jelenlétünk által beledőlünk a jelen pillanat valóságába – elengedve a történeteinket, elképzeléseinket, és gyengéden megöleljük fájdalmunkat vagy vágyunkat -, a teljes elfogadás elkezd kibontakozni. Ahelyett, hogy elutasítanánk a felmerülő nehézségeket, helyette olyan kedvesen és gondoskodóan öleljük magunkhoz őket, ahogy egy szerető anya öleli a gyermekét. Ahelyett, hogy elítélnénk vagy éppen elmerülnék vágyainkban, ezeket a vágyakat szelíd kedvességgel és gondoskodással figyeljük meg. Amikor az együttérzés melegsége kibélel minket, ez ad egy biztonságos belső alapot, ahonnan bátran és bizalommal tudunk elindulni bármilyen irányba, mert a biztonságunkat és bizalmunkat immár önmagunkban helyeztük el.
***
belső ölelés 